És íme a szép lezárás: sikeres angol felsőfokú CAE nyelvvizsga 17 évesen!!!

Körülbelül két év telt el a legutóbbi blogbejegyzés óta, melyben elmeséltem, hogy Laura tanítványom sikeres középfokú (B2-es) nyelvvizsgát tett 15 évesen, mégpedig nem is akármilyet, a híres Cambridge-i First for Schools nyelvvizsgát. Az azóta eltelt két évben keményen folytattuk a tanulást, és most hatalmas örömmel büszkélkedhetek: Laurának sikerült a C1-es felsőfokú nyelvvizsgája is, melyet szintén a Cambridge-i rendszerből választottuk! (Aki esetleg nem ismerné: CAE (Cambridge Advanced English))

Hatalmas öröm és büszkeség ez nekem! Őszintén szólva az utazást legalább annyira élveztem, mint a célba érést! Elkezdtem egy kislányt angolul tanítani 9 éves korában, aki a szemem láttára lett kiskamasz, majd lázongó nagykamasz, végül egy érett, letisztult, önálló véleményformálásra képes, okos, fiatal nő, akinek 17 éves korában ott a kezében az angol felsőfokú. És mivel heti rendszerességgel találkoztunk és angoloztunk, tényleg minden apró-cseprő gondolatot kitárgyaltunk. Csak éppen nem magyarul, hanem angolul. Szinte már-már barátság lett a kapcsolatunkból, hiszen ahogy én is meghallgattam az ő élete ügyes-bajos dolgait, ő is óhatatlanul része lett az én mindennapjaimnak. Ráadásul a véletlen úgy hozta, hogy az általános iskola után ő éppen ott folytatta a tanulmányait, ahol én annak idején a tanítási pályafutásomat kezdtem, a Városmajori Gimnáziumban, így volt sok közös téma is. :-) No meg hát a nagycsaládos életmód színes kavalkádja sem volt számára ismeretlen a három testvére miatt. Jó érzés volt, hogy nem nézett teljesen hülyének, ha épp az angolóránk kellős közepén kellett itthon egy hisztit orvosolnom. :-)

A középfokú nyelvvizsga megszerzése után egy általános nyelvfejlesztő kurzust csináltunk végig, melynek gerincét a Solutions nyelvkönyvcsalád Upper-Intermediate szintje adta. Közben Laura kitalálta, hogy ő szívesen érettségizne angolból, de hát mivel az iskolában nem tanulja az angol nyelvet, csak németet és spanyolt, ezért le kellene tenni az osztályozó vizsgákat is. Emlékszem, napokig nyomta a felelősségérzet a vállamat, hogy mese nincs, most aztán tényleg az én kezemben lesz Laura angoltanulása, tőlem függ a jövője, vajon tudom-e ezt évekig vállalni? Egyedül én képes leszek erre? Egyet tudtam biztosan: hogy akarom vállalni.

Most pedig elmondhatjuk, hogy sikerült a nagy terv. Laura kilencedikes korában megcsináltuk a kilencedikes osztályozó vizsgát, tizedik év végén egyszerre kettőt, a tizedikest és a tizenegyedikest, majd idén májusban, tizenegyedikesként a tizenkettedikes anyagból osztályozóvizsgázott sikerrel. A feszített tempót az diktálta, hogy idén májusban (tizenegyedikesként) előrehozott emelt szintű érettségit tett angolból. Ezek az osztályozó vizsgák és az érettségi voltak az első külső kontrollok a sikeres középfokú nyelvvizsga óta. Nagyon jól esett, hogy maximális pontszámot kapott a szóbeli osztályozó vizsgán, azzal a kommenttel, hogy "nagyon szépen, természetesen használja az angol nyelvet", majd pár héttel később az érettségin is 29-et kapott a 30-ból. (Jó lenne tudni, mire vontak le egy pontot. :-) )

A legutolsó év volt a legkeményebb, de talán a legizgalmasabb is, hiszen elkezdtem félállásban matekot és angolt tanítani a gyerekeim iskolájában. A rengeteg készülés, javítás, no meg a saját három gyerkőcöm terelgetése mellett kellett minden egyes héten időt és energiát szakítanom Laura felsőfokú nyelvvizsgájára való készülésére. Teljesen be voltam táblázva. Ha épp nem volt iskolai órám, vagy nem kellett a gyerekeket fuvarozni, velük tanulni, stb, akkor Laurához készültem. (Nem véletlen, hogy kicsit kevesebb főtt kaja volt itthon, mint amit a család addig megszokott.) Egy-két alkalom volt csupán, amikor összecsaptak a fejem fölött a hullámok, és nem tudtam úgy készülni, ahogy szerettem volna. Általában a kedd délelőtt az angolozásról szólt, amit nagyon élveztem, hiszen én magam is fejlődhettem. A könyv, amin átrágtuk magunkat a legutolsó tanévben, az a Cambridge Comlplete Advanced volt. A vizsgafeladatok között vannak elég nehezek is, melyek teljes odafigyelést igényelnek, ami fáradtan, kialvatlanul kész kihívás, kipihenten kész élvezet. Szóval izgalmas volt. Közben sokat nevettünk Laurával.

Az utolsó hónapok voltak a legviccesebbek. Egyszerre tanultunk angolul az életnek, valamint az egyes vizsgáknak. Ezt úgy értem, hogy az egy dolog, hogy az ember eljutott nyelvileg egy jó magas szintre, és gondtalanul elbeszélget-írogat a világ nagy dolgairól, de amikor egyik vizsga éri a másikat, és közte csak hetek, napok... No, akkor már igencsak vizsgacentrikusan kellett készülni. Mi jön most? Osztályozóvizsga? Ok. Akkor arra ezt és ezt kell átnézni, ez és ez a fontos a szóbelin. Most? Írásbeli érettségi? Ok. Na, akkor ezt a 3-4 sort csináljuk végig. Szóbeli érettségi a következő? OK. Itt ezek és ezek a feladattípusok vannak, így és így kell produkálni abban a pár percben, hogy bebizonyítsd, mi mindent tudsz. Túl vagyunk rajta. Most mi a következő? A CAE. A legnagyobb falat. Kitartás... már csak pár hét... Komplett vizsgasorok, minta szóbelik ezerrel... Nem mondom, kemény volt a vége.

Viszont a babérokat aratni végtelenül jó érzés volt. Az osztályozóvizsgák és az emelt szintű érettségi eredményei is nagy büszkeséggel töltött el bennünket, viszont a legnagyobb büszkeség mégiscsak a CAE-n kapott pontszámok... A Writing és a Speaking rész olyan jól sikerült, hogy magasan C2 lett!!! A Reading és a Listening is bőven C1. Elképesztő! Honnan indultunk, és az évek kitartó munkájának köszönhetően hova jutottunk! Utólag még hálás is vagyok a Sorsnak, hogy így alakult, hogy Laura nem tanult soha angolul a suliban, mindent csak tőlem (meg a sorozatokból) tanult. Kevés tanárnak adatik ez meg az életben, hogy így végig tudjon vinni egy tanítványt.

CAE pontszámok

Visszatekintve: óriási, amit Laura az elmúlt hónapokban végigcsinált! Annyira de annyira megérdemelte ezt a nagy sikert!!! Igenis van értelme tanulni (és sorozatokat nézni :-))!

VÉGTELENÜL BÜSZKE VAGYOK RÁD, LAURA!!! Életem egyik legnagyobb öröme, hogy taníthattalak! Minden tanár ilyen tanítványról álmodik. Legalábbis az én fajtám. :-)

Nem utolsósorban pedig itt is köszönöm a Szüleidnek, hogy így bíztak bennünk és támogattak, valamint köszönöm a gyerekeimnek, férjemnek, hogy elnézték, ha néha tőlük vettem el az időt, és ezt a nagy álmot segítették megvalósulni.

S hogy most mi következik? Remélem, hogy még sok ilyen tehetséges, kitartó kis tanítványt sodor elém az élet, valamint előttem áll egy még nagyobb falat... Ugyanezt végigcsinálni a saját gyerekeimmel! Na, az sem kis kalandnak ígérkezik, főleg hogy ők fiúk (akiknek a beszélőkéje azért nem rúg labdába egy lányéhoz képest), arról nem is beszélve, hogy mellesleg az anyjuk vagyok, és hát az embernek a saját gyerekét tanítani... hát, aki már tapasztalta, milyen, az tudja. Na, majd meglátjuk...

Az élményeket meg majd jól kitárgyalom Laurával, angolul. :-)


Ez az oldal DRUPAL rendszert használ
Címlap Back To Top