Látszik, hogy tanulunk?

frogsKét nagy táborra oszlik ma Magyarországon az emberek többsége a korai nyelvtanulással kapcsolatban, és mind a két tábor elég határozottnak tűnik a saját véleményét illetően. Az emberek egy része határozottan állítja, hogy felesleges az idegen nyelv tanulását túl korán elkezdeni, egyre többen vannak viszont, akik az ellenkezőjét vallják: minél korábban, annál jobb.

Akik ismernek, azok közül sokan nagyon meglepődnek, amikor bevallom, hogy alig két éve még én is az első táborba tartoztam. Születtek egymás után a gyerekeim, éltük a kisgyerekes családok nehéz, de varázslatos hétköznapjait, és közben egyre több ember nézett rám csodálkozó tekintettel, hogy angoltanár létemre én egyáltalán nem angolozok a gyerekeimmel. Aztán győzött a kíváncsiság. Dani fiam 5, Máté 3, Gergő 1 éves volt, amikor elkezdtem nekik angolul énekelgetni. S láss csodát, a két nagyobb pillanatok alatt hatalmas szókincsre tett szert, és nemcsak passzív szókincsre, hanem beszélnek is angolul! Színek, számok, állatok, járművek, hangszerek, és még sorolhatnám, s mindez csak az angol gyerekdalokra és mondókákra építve.
planebridgecrocodile
Gergő azóta lassan 3 éves lesz, idén már gyakran vett részt a bölcsis BEBE ANGOL foglalkozásokon is. Azt, hogy a BEBE ANGOL foglalkozást egyáltalán nem tanulásnak, hanem játéknak fogja fel, amit nagyon élvez, mi sem bizonyítja jobban, mint hogy most már napi rendszerességgel történnek események, amikor előjönnek az angolozós élményei, anélkül, hogy kérném, és büszkén fitogtatja angoltudását! Székekből hidat épít, és énekli a London Bridge nótát, ha kiskacsát lát, akkor részletet ad elő a Three Little Ducks went swimming one day dalból, legutóbb pedig, amikor az ovis beiratkozásnál játszott egy fa kirakóval, míg én az adminisztrációt intéztem, egyszer csak odaszólt nekem, hogy "Anya, ez itt Alice, the camel!".
Pár nappal ezelőtt a férjem lelkesen újságolta, hogy "Kár, hogy nem hallottad, mikor a szappanbuborékot fújták! A Gergő olyan kristálytisztán, szépen énekelte a Bubbles Bubbles dalt, hogy én is meglepődtem." Azóta már engem is megörvendeztetett ezzel a produkcióval. :-)
frogcameltrain
Ezek csak a mi családunk élményei, amikre büszkék vagyunk. Ami még ennél is nagyobb büszkeséggel tölt el, az az, hogy látom, hogy már más BEBE ANGOL foglalkozásra járó gyerekek is kezdenek angolul kommunikálni, akik tényleg csak hetente egy foglalkozáson vesznek részt, és nagyon nagyon fiatalok. Nem sok olyan két és fél éves magyar gyerekről tudok, aki olyan mondatot mond csak úgy lazán, hogy "It's a speckled frog." Naponta kapom a visszajelzéseket, hogy a gyerekeknek mekkora élményt jelentenek a BEBE ANGOL foglalkozások, és hogy otthon, a békés családi környezetben mennyire megnyilvánul, hogy az aprócska kis gyermek angolul tanul! Pedig csak énekel, és játszik, nem igaz?

Köszönjük a segítséget! Akkor tehát ahhoz, hogy legfelülre kerüljön az új hozzászólás, a cikk alján (kevésbé informatikusan szólva: "a madarak fölött" :-)) lévő "Új hozzászólás" linkre kell klikkelni.

A hozzászólások időrendi sorrendben kerülnek megjelenítésre, mégpedig az újabbak kerülnek mindig felülre.

Amennyiben a hozzászólás viszont egy másik hozzászólás válasz linkjéről indul, akkor ez az ezt generáló hozzászólás alá fog kerülni. Tehát ha Betti megválaszol egy hozzászólást, akkor az az indító hozzászólás alá kerül, viszont ha az új hozzászólás linket használja (a cikk alján), akkor az legfelülre fog kerülni.

Kellemes estét kívánok,

admin

(megj.: kicsit mintha összevissza jelennének meg a hozzászólások időben)
Ezt a bubb-ot amúgy nem most, hanem már ősszel is mondta Dávid, tehát még másfél éves sem volt akkor.
Erről már mi is beszéltünk itthon, hogy külön oda kell figyelnünk, hogy ha mond valamit, ami esetleg csak halandzsának tűnik, nem angolul próbál-e valamit mondani, ami fel sem tűnik nekünk (hiába csináljuk tudatosan az angolozást, de mégis), mert nem arra számítunk alapból.

A Bubbles-nóta adta Dávidnak is az egyik első szótagját, amit kimondott: bubb ("bább") Onnan tudtuk, hogy az, hogy buborékfújáskor kiabálta ezt lelkesen mindig. :)

Édes! :-) Pedig az a nóta eredetileg nem is létezik, hanem én költöttem át egy másikat! De úgy látszik, volt értelme, mert így már a kis 18-20 hónaposok is megszólalnak angolul. A pátyi bölcsis angol csoportban is egy kislány meglepte az apukáját, mikor a mobiltelefon kijelzőjén röpködtek a buborékok, ő meg mutatta a szülőknek büszkén, hogy "Bubbles, bubbles". Akkora meglepetést okozott ezzel, hogy beletelt pár percbe, mire rájöttek a szülők, hogy a kislányuk angolul beszél. :-)

Amikor még régen gimnáziumban tanítottam, nem nagyon akartam kezdő csoportot kapni, mert azt túl unalmasnak gondoltam. El sem tudtam akkor még képzelni, hogy kezdőket tanítani milyen izgalmas lehet! :-)


Ez az oldal DRUPAL rendszert használ
Címlap Back To Top