Egy héttel ezelőtt nem mindennapi vendég érkezett hozzánk. Tíz év eltelte után újra meglátogatott az egyik angol barátnőm, és velünk töltött néhány napot. Hatalmas élményben volt részünk.

Rettentően izgatott voltam, hogy most mi lesz, hogy fognak sikerülni a dolgok, hiszen az elmúlt tíz évben azért történt némi változás az életemben. Született három gyerekem, akik egyelőre mint egy utánfutó, állandóan hozzám vannak csatolva, ha tetszik, ha nem. Picit aggódtam, hogy vajon ehhez az új helyzethez hogy fognak tudni az érdekeltek alkalmazkodni, de szerencsére végül minden pompásan sikerült, és egy nagyszerű hetet töltöttünk együtt.

Sharont még az egyetemi éveim alatt ismertem meg egy cserediák programnak köszönhetően, eredeti végzettsége szerint ugyanis ő is matematika szakos tanár. Először 1997-ben találkoztunk, amikor 10 angol diák érkezett az ELTE-re a Bristoli Egyetemről, majd egy évvel később nekem is volt szerencsém egy hetet ott tölteni. Ha jól emlékszem, egyszer találkoztunk az 1999/2000-es tanév során is, amikor Wellington College-ban dolgoztam matematikatanárként, aztán a gyerekeim születése előtt 2003 nyarán eljött hozzám egy hétre nyaralni Budapestre. Aztán a gyerekek születésével valahogy lazult a kapcsolat, de szerencsére teljesen nem szűnt meg, és most, hogy Gergő is 5 éves lett (elérte azt a kort, amikor már vele is lehet értelmesebb programokat csinálni, kibírja az egész napot délutáni alvás nélkül, kevésbé hisztis, stb.), úgy gondoltam, talán meg lehet hívni Sharont hozzánk pár napra, és el lehet néhány napot együtt tölteni úgy, hogy mindenki jól érezze magát, és még nyelvi szempontból is hasznos legyen a nagy találkozás.

Izgatottan vártuk tehát a nagy napot, június 30-át. Az előkészületek nem voltak egyszerűek, hiszen az eleve szűkös, ámde cuccokkal jól túlzsúfolt lakásban helyet kellett teremtenem plusz egy főnek, takarítanom és pár napra előre főznöm kellett, hogy az együtt töltött napok majd minél tartalmasabbak lehessenek. A gyerekek ezt a készülődést a végefelé már kezdték nehezen viselni, hiszen nem volt időm velük játszani. Ráadásul előtte 28-án reggel a férjem is elutazott itthonról pár napra egy olaszországi nagy biciklis versenyre, tehát tényleg magamra voltam utalva. Na, a lényeg a lényeg, 30-án este leszállt a gép, és megérkezett a „nagy csoda”. A gyerekek előtte ugyanis napokig hitetlenkedve kérdezgették, hogy „De Anya, a Sharon tényleg CSAK angolul tud beszélni?”. Ilyet még nem láttak, el sem tudták képzelni, hogy jön hozzánk egy ember, aki egy kukkot nem ért magyarul.

Az első este még egy kicsit furcsára sikeredett, hiszen a gyerekeknek kellett egy kis idő, hogy megszokják az új helyzetet, és ezt a három fiú háromféleképpen reagálta le. Máté például egész este azt hajtogatta, hogy „jolly good”, amit a Peppa Pigből tanult, és ez egy idő után már kezdett kicsit uncsi lenni. :-) Másnaptól azonban már jól működtek a dolgok.

Hétfőn az állatkertbe mentünk. Szerencsére ez a program eleve rajta volt Sharon listáján, ami nagyon jól jött, amikor Gergő azt kérte vasárnap este, hogy menjünk hétfőn az állatkertbe. Azt hiszem, ez egy nagyon jó kezdés volt, hiszen ez a gyerekeknek is jó volt, össze tudott rázódni a csapat, ráadásul a témának köszönhetően nem okozott különösebb nyelvi nehézséget a kommunikáció. Tovább tudtunk lépni a „jolly good” kantálásán. :-)

Kedden nyakunkba vettük Budapestet. Kipróbáltuk a BKV összes járművét, közben pedig megnéztünk ezt-azt: Operaház, Bazilika (kupolából a kilátás, és a „Szent Jobb” megtekintése), majd a Gerbaud cukrászda, Margitsziget, bringóhintózás, zenélő szökőkút, stb.

Szerdára már kezdtünk fáradni, úgyhogy egy lazább programot iktattunk be: kisvasútazás, rétesezés a Normafánál, János-hegyi kilátó.

Csütörtökön lementünk Veszprémbe, ahol megnéztük az Óvárost, felmásztunk a Tűztoronyba, majd Anyuéknál betankoltunk gyümölcsből, és lementünk Balatonalmádiba a partra, ahol Dani pecázott egy kicsit, és kacsákat is etettünk.

Pénteken délelőtt vásároltunk (Sharon szeretett volna bort és szalámit hazavinni), délután pedig a repülőtérre menet útba ejtettük a Csodák Palotáját, ahol megintcsak nagyon jól éreztük magunkat.

A nap fénypontja minden este a trambulinozás volt, amit a gyerekek nagyon vártak. Ilyenkor "elvileg" én a vacsorát készítettem elő, "gyakorlatilag" pedig ahonnan csak tudtam, titokban sasoltam és füleltem, hogy mit kezdenek angolul a gyerkőcök a Sharonnal. :-)

Úgy összerázódott a kis csapat, hogy a végén tényleg könnyesre sikeredett a búcsú, és nehéz volt az elválás.

Fantasztikus volt ez a pár nap, nagyon feltöltődtem. Hatalmas áttörés volt számomra, hogy a gyerekek megtapasztalhatták, hogy igenis van értelme angolul tanulni! Jó volt látni, hogy a gyerekek már egy csomó mindent értenek angolul, az elvetett magocskák pedig szép lassan csírázni kezdenek: mivel rá voltak kényszerülve, meg-megszólaltak angolul. Voltak pillanatok, amikor a bokor mögül titokban hallgatóztam, mit művelnek ők négyen (Sharon + gyerekek) ott a trambulinon (ha nem voltam kéznél, természetesen még jobban ment az angol). Ilyenkor nagyon jól szórakoztam. Nem mondom, hogy folyamatosan tudnak angolul kommunikálni, hogy is tudnának, hiszen magyarul két-három éven át tanulnak úgy, hogy éjjel-nappal a csapból is az folyik, miért várhatnánk el ugyanezt az angollal kapcsolatban, mikor az angolt azért ehhez képest csak a töredéke ideig hallják egy nap. Viszont olyan szinten nyitva vannak a kis csatornáik az angolra, hogy pillanatok alatt képesek felszedni új kifejezéseket, és nem igazán okoz számukra gondot az alapvető angol mondatok megértése, elsajátítása. Hatalmas ÉLMÉNY volt számunkra ez a néhány nap! Köszönjük, Sharon!

Ui: Ha érdekel Benneteket, elárulok néhányat azok közül a kifejezések közül, amiket nekem sikerült e pár nap alatt felszednem (mert ugyebár a tanulás örök):

1. dustbuster – morzsaporszívó
2. pot hole – kátyú
3. potential donor – dornorjelölt (az őrülten száguldozó motorosok)
4. to tailgate – amikor valakihez hátulról nagyon közel megy az autó, és nem tartja be a követési távolságot
5. amber gambler – ez én voltam párszor, mikor a sárga lámpán átzúztam, és megkockáztattam, hogy még a piros előtt átérek (ez a kifejezés nagyon tetszik, Nektek is?)
6. funicular – sikló (a jármű a Várban)
7. pastry – péksütemény
8. peach stone, cherry stone – nem gondoltam volna, hogy a barackmag „kő”

Sharonnak is tudtunk újat mutatni, eddig ugyanis még életében egy Peppa Pig epizódot sem látott. :-) Muzzy-t is megnézte a gyerekekkel, melynek hatására másnap Budapesten együtt "ették a parkolóórákat" a gyerekekkel. Megtanult 1-től 10-ig magyarul számolni, ami azért is külön nagy élmény volt, mert egyértelműen látták a gyerekek, hogy neki sincs könnyű dolga a magyarral, mint idegen nyelvvel. Különösen ha olyan hangok is vannak benne, ami az angolban nem létezik. (pl a "gy" hang kiejtése az egy, négy, meggy szavakban elég nagy gondot okozott a nem ehhez szokott beszélőszerveknek).

Annyira élveztem ezt a hetet, jó volt újra egész nap angolul beszélni, és angolul kelni, feküdni, gondolkodni! Remélem, jövőre folyt. köv...

Nektek is vannak olyan angol szavak, kifejezések, amiket nem tankönyvből és tévéből tanultatok, hanem hús-vér native speaker-től? Ha igen, osszátok meg velünk a történeteteket!