Archívum - 2014 - Blogbejegyzés

.

Ismét a korai nyelvoktatás volt a téma a Kossuth Rádióban

Múlt héten kedden felhívtak a Kossuth Rádiótól, és jelezték, hogy december 1-jén hétfőn reggel 9.00 – 9.30 között a Napközben című műsorban ismét a korai nyelvoktatásról lesz szó. Rátaláltak a cikkemre, amit a közel egy évvel ezelőtt elhangzott műsorukról írtam, és rövid beszélgetés után megkérdezték, hogy vállalnám-e, hogy a jövő heti műsorban telefonon keresztül élő adásban kapcsolnának, hogy elmondhassam 2-3 percben a véleményemet. Nagy megtiszteltetésnek éreztem, hogy Magyarország első számú rádiója méltónak tartja a gondolataimat arra, hogy ország –világ elé tárja, így hát elfogadtam a felkérést.

október 20.

Mai esti mesénk - Julia Donaldson: Stick Man

Stick Man by Julia Donaldson - nagyszerű angol gyerekkönyv Julia Donaldson nevét a blog olvasói valószínűleg jól ismerik. A mai esti mesénket is neki köszönhetjük. Axel Scheffler-rel verhetetlen párost alkotnak. Szó szerint szerelmes vagyok a könyveikbe. Nemcsak én, hanem a fiaim is. Már ma este is kétszer kellett elolvasnom a Stick Man-t, ráadásul kikötötték, hogy holnap is olvassam el nekik. Nem csodálom, hogy úgy odavannak érte. Végtelen szeretet, humor, és utánozhatatlan nyelvi játék van Julia Donaldson minden egyes meséjében. Egyszerűen zseniális, lebilincselő, imádnivaló.

október 8.

Beszélgessünk képekről angolul a gyerekekkel

Megint észre sem vettem és eltelt két hónap a legutóbbi blogbejegyzés óta. :-( Az a helyzet, hogy annyira zajlik az élet, hogy nincs időm dokumentálni. :-) Az idei szeptember nagy mérföldkő az életünkben: a család legkisebb tagja is iskolás lett. A legnagyobb pedig felső tagozatos, ami megint csak hatalmas változás. A középsőnek sem könnyű a második osztály után a harmadik. Nagy általánosságban véve valahogy a páratlan évek a suliban picit nehezebbek, mint a párosak, és hát ugye adott egy elsős, egy harmadikos, meg egy ötödikes. Na, majd jövőre! Csupa páros... Hm...

augusztus 5.

Tanuljunk az országokról, zászlókról angolul, játékosan a gyerekekkel

Sajnos az idén valahogy kevesebb időm és energiám jut a blogírásra, mint korábban, de ígérem, nem hagyom abba, és a leglényegesebb mozzanatokról továbbra is olvashattok majd. Van egy téma, aminek a megírását már ezer éve görgetem magam előtt. Már rengeteget játszottunk angolul a földrészekkel, országokkal, zászlókkal kapcsolatban itthon a gyerekekkel, dióhéjban most igyekszem ezekről egy rövid összefoglalót írni, hátha másnak is kedve támad "angolul okosodni" a nagyvilágról.

június 12.

Remek angol mesék nyárra a gyerekeknek

Itt a vége, fuss el véle... :-) Június közepe van, véget ért egy újabb tanév, és lassan befejeződnek a BEBE ANGOL foglalkozások is. Ilyenkor a foglalkozások végén egyre több anyuka kérdezi, hogy milyen anyagokat tudnék nyárra ajánlani a gyerekeknek a játékos angolozáshoz. Legnagyobb örömömre sikerült a YouTube-on rátalálnom néhány videóra, amit a saját gyerekeim a mai napig nagyon szívesen néznek. (Még anno potom 300 Ft-ért szereztem be őket VHS kazettán az Oxford Könyvesboltban. A kutyának se kellettek...)

.

The Listening Walk - nagyszerű angol gyerekkönyv

The Listening Walk - nagyszerű angol gyerekkönyv A YouTube-on barangolva mindig rácsodálkozok, hogy a mi gyerekkorunkhoz képest a mai gyerekeknek mennyivel több lehetősége van remek autentikus angol anyagokhoz jutni. Tulajdonképpen szinte minden itt van egy karnyújtásnyira, mégsem könnyű kihasználni a lehetőséget. Nincs időnk, nem tudjuk, mit és hol keressünk, stb. Minden itt van az éterben, csak meg kell találni. Örömmel jelentem, hogy egy újabb kincsre bukkantam a nagy böngészés során, Paul Showers: The Listening Walk című angol gyerekkönyvére.

április 17.

Tanuljunk kreatívan: csipeszből sünik és labdázó fókák

kreatívan angolul - süni csipeszekből Van egy kedvenc idézetem, amire nagyon sokszor igyekszem magamat emlékeztetni a tanítás során. Így szól:
"If a child can't learn the way we teach, maybe we should teach the way they learn." (Ignacio Estrada)
Nagyon szép ugyanis, ha egy (osztálynyi) gyermekkel remekül lehet haladni, és minden úgy alakul a tanítás során, ahogy elképzeltük, de bizony vannak esetek, amikor a számításaink nem jönnek be. Ilyenkor jön az, hogy kb már-már cigánykereket hányunk az órán, hogy fenn tudjuk tartani a gyermek figyelmét. :-)

március 4.

Ideális alkalom a játékos angolozáshoz - Pancake Day

Nagy nap van ma. A mi családunkban pedig most nagyon nagy nap. Három évvel ezelőtt, amikor indult a blog, Nőnapra esett Pancake Day, és éppen ez alkalomból született a legelső blogbejegyzés is. Ismét eltelt egy év, és érdekes módon a blog harmadik szülinapja éppen egybeesik egy másik nagy szülinappal: pont ma 10 éves a legnagyobb "kisfiam", aki nélkül ez a blog nem jöhetett volna létre!

február 24.

Lucy Cousins angol meséi a legkisebbeknek

Za Za's Baby Brother - angol mese a kistestvér születéséről Lucy Cousins neve biztosan ismerős azoknak a szülőknek, akik foglalkoznak otthon angolul is a bölcsis vagy ovis korú gyermekükkel. A legtöbben azonban csak a bájos egérke, Maisy történeteit ismerik tőle, pedig van még jópár, hasonló stílusban rajzolt, és egyszerű nyelvezetű, de nagyon melegszívű, aranyos mese tőle. Most kettőt szeretnék mutatni Nektek.

január 31.

A korai nyelvoktatásról beszélgettek a Kossuth Rádióban!!!

Nagyon jól összeállított, színvonalas műsor volt ma délelőtt a Kossuth Rádióban a korai nyelvoktatásról. A műsor apropóját az adta, hogy a jelenleg érvényes rendelet módosulna, és az iskolai kötelező idegen nyelv oktatást lehoznák már első-második osztályra. (Pillanatnyilag ugyebár csak az általános iskola negyedik osztályától kötelező megkezdeni az első idegen nyelv tanulását.)


Ez az oldal DRUPAL rendszert használ
Címlap Back To Top