Archívum - 2011

március 6.

Daloló, mondókázó

Ezen az oldalon hamarosan egy kis ízelítő lesz található a sok-sok angol gyerekdalból és mondókából, amit a BEBE ANGOL foglalkozások során tanulhatnak a gyerekek és az anyukák a hozzájuk kapcsolódó mozgásokkal, ölbeli játékokkal együtt.

Az oldal jelenleg szerkesztés alatt áll, kérjük, nézzen vissza később.

.

BEBE ANGOL foglalkozások

A „BEBE ANGOL” módszerről

A legtöbb ember fejében az a kép él, hogy a nyelvtanulás kőkemény munka: könyv, füzet, szótárfüzet, unalmas nyelvtani jegyzetek, és kínlódás éveken át. Sokan lediplomázni is azért nem tudnak, mert sok évi nyelvtanulás után sem sikerül letenni a diplomához szükséges középfokú nyelvvizsgát.

Ennek garantáltan elejét vehetjük, ha még időben, kisgyermekkorban elkezdjük az idegen nyelvvel való ismerkedést, amikor a gyerekek még mindenre olyan hihetetlenül fogékonyak! Ráadásul ebben a korban - az írni és olvasni tanulás előtt – még nem befolyásol negatív módon a leírt szöveg, így megalapozható a későbbi közel anyanyelvi szintű kiejtés.

Tudni kell azonban, hogy a 0-7 éves korosztály idegen nyelv tanulása esetén még nem gondolhatunk a hagyományos értelemben vett tanulásra, hanem egy nem-tudatos, természetes folyamatról van szó, amikor is az éneklés, mondókázás, játszás közben észrevétlenül történik az új nyelv elsajátítása, csakúgy, mint az anyanyelv esetében. Nagyon fontos észben tartani, hogy a kisgyermek nem azt csinálja, amit tanul, hanem fordítva: azt tanulja, amit csinál!

BallSleepingRow Your Boat

A „BEBE ANGOL” módszer főbb jellemzői a következők:

cél:

  • ismerkedés az angol nyelvvel
  • felkelteni az érdeklődést az angol iránt
  • megszerettetni az angol nyelvet már kisgyermekkorban
  • nyelvelsajátítás énekeken, mondókákon, a gyermekek életkorának megfelelő játékokon keresztül (nem egy hagyományos értelemben vett tanulás, hanem egy természetes folyamat, mely nem tudatos)
  • a nyelvelsajátítás alapja az utánzás! (ezért fontos a gyakori ismétlés)
  • ingergazdag környezet a látási, hallási, tapintási ingerekkel (hiszen a kisgyermek egyszerre tanul a kezével, szemével, fülével)
  • rengeteg mozgás (nagymozgások + finommotoros egyaránt, mert így az auditív csatornán kívül többféle érzékelési csatornát használunk, ezáltal jobban rögzül a nyelv)

fő eszköz: ZENE!!!

  • a gyerekek imádnak énekelni
  • egy-egy dal még órákkal a foglalkozás után sem megy ki az ember fejéből, miközben észrevétlenül történik az új nyelv ritmusának, szókincsének, nyelvtani szerkezeteinek az elsajátítása
  • a foglalkozásokat színesítik az éneklés során használt hangszerek: gitár, furulya, hegedű, triangulum, cintányér, xilofon, rumbatök, csörgők, stb.
  • változatos témák dalokkal, mondókákkal: pl. számok, színek, állatok, testrészek, hangszerek, stb.
  • a legkisebbeknek a magyar „kerekecske gombocska”, és egyéb ujjátékok angol megfelelői, a höcögtetők, lovagoltatók, sétáltatók, stb.
  • a zene maga a csoda, mely elősegíti mind az értelmi, mind az érzelmi fejlődést
  • kutatások szerint a zenei képességek fejlődése szorosan összefügg a matematikai-logikai képességek fejlődésével, valamint a nyelvtanulási képességekkel
  • Az idegen nyelvvel való ismerkedés, az éneklés, mondókázás, együtt játszás közben nemcsak az „angoltudása” gyarapszik a gyermeknek, hanem fejlődik az egész személyisége

lényeg: a gyerekek nagyon élvezzék!!!

A „BEBE ANGOL” lényege tehát, hogy a sok énekléssel, mondókázással, együtt játszással, mozgással élvezetes elfoglaltságot biztosítsunk a gyermeknek már egészen kicsi, akár már 10-12 hónapos korától kezdve. Ilyen módon, a kisgyermekek minden magyarázat nélkül játszva képesek elsajátítani az idegen nyelvet, és ez képezi majd később (úgy 9-10 éves kortól) a tudatos nyelvtanulás alapjait. Vagyis a korai kisgyermekkori nyelvtanulás alapozó funkciója óriási jelentőségű.

hegedű

BEBE baba-mama angol (1-3 éveseknek)

A legkisebbeknek szóló foglalkozások nem szólnak másról, csakis együtt éneklésről, mondókázásról, hiszen ez a korosztály az anyanyelvét is még csak most tanulja. Itt még egyáltalán nem várható el, hogy a gyerekek bármit is „produkáljanak” angolul. A cél itt az ismerkedés az idegen nyelv ritmusával, hangzásával.

Minél kisebb egy gyermek, annál fontosabb az állandóság, mivel számukra ez jelenti a biztonságot. Éppen ezért a BEBE baba-mama foglalkozásokon rengeteg az ismétlés, a foglalkozásoknak van egy állandó kerete, ami minden egyes alkalommal ugyanaz. Egy-egy foglalkozás 30 percig tart, és hetente egy alkalommal találkozunk.

Az éneklés és a mondókázás közben természetesen itt is számos látási és tapintási ingerrel találkozik a gyermek a hallási ingeren kívül. Segédeszközöket használunk (képeket, bábokat, tárgyakat, stb.), van, amikor hangszeri kíséret társul a dalokhoz (xilofon, gitár, triangulum), és van olyan is, amikor a magyar „csiklandozós” „Kerekecske gombocska”, vagy éppen a „höcögtető-döcögtető” „Gyí, paci, paripa” angol társa ismerhető fel, amit természetesen az anyukák együtt játszanak a saját babájukkal.

Az édesanya így szem- és fültanúja lehet annak a bámulatos folyamatnak, ahogy az egészen pici gyermek angoltudása gyarapszik hétről hétre, miközben önfeledten játszik, és élvezi az angoltanulást.

Horsey Horsey

BEBE ovisangol (3-7 éveseknek)

A „BEBE baba-mama angol” foglalkozásokra járás ugyan nagy előnye, de nem előfeltétele a „BEBE ovisangol” foglalkozásokon való részvételnek. A foglalkozások fő alkotórésze itt is a sok dal és mondóka, de a bölcsis korosztályhoz képest a fő eltérések a következők:

  • a zenés angol foglalkozásokat egyre több játék tarkítja, hogy legyen lehetőség a dalolás, mondókázás során szerzett ismeretek elmélyítésére
  • míg a bölcsiseknél még elsősorban az anya-gyermek kapcsolatra építünk, az ovisokkal viszont már nagyszerűen lehet körjátékokat is játszani
  • szülői részvétel kezdetben ugyan ajánlott (4-5 éves korig), de nem kötelező (a szülői jelenlét előnye, hogy ezáltal a szülők is tanulják a dalokat, mondókákat, ami segíti, hogy az otthon adódó spontán helyzeteket ki lehessen használni gyakorlásra, de persze, csak ha a gyermeknek van hozzá kedve!)

Körjáték az ovisokkal

Minden esetben, legyen az „BEBE baba-mama angol”, vagy „BEBE ovisangol”, a fő célunk az, hogy a gyerekek nagyon élvezzék a foglalkozásokat, és érezzék, hogy ...

... nyelvet tanulni csudajó dolog!

március 5.

Köszönetnyilvánítás

  • Köszönöm a kisfiaimnak, Daninak, Máténak, és Gergőnek, hogy általuk ihletet kaphattam a módszer kidolgozására.
  • Köszönöm Dózsa Ilonának a kitartó, önzetlen, odaadó munkáját. Az ő szebbnél szebb, színes, kedves, bűbájos rajzai nélkül ez az egész BEBE ANGOL módszer nem jöhetett volna létre.
  • Köszönöm Férjemnek a sok technikai segítséget, valamint a támogatást.
  • Köszönöm Robert Mance Úrnak a hanganyagokhoz nyújtott segítségét.
  • Köszönöm minden kis tanítványomnak és szüleiknek a kedves, bíztató szavakat, a hasznos visszajelzéseket, és a lelkesedést. Így igazán könnyű és örömteli a tanítás a tanár számára is!

.

Helyszínek, Árak

Helyszínek

Biatorbágy
BEBE ANGOL 1-3 éveseknek Biatorbágyon
Közösségi Ház (Fő u. 94.)
csütörtökönként 10.00 órakor (kezdés: 2015. szept. 17.)
Folyamatos csatlakozási lehetőség!!!

BEBE ANGOL 3-8 éveseknek Biatorbágyon
Faluház (Baross Gábor u. 1.)
Hétfőnként 17.00 órakor - 3-6 évesek (kezdés: 2015. szept. 14.)
Hétfőnként 18.00 órakor - 6-8 évesek (kezdés: 2015. szept. 14.)
Folyamatos csatlakozási lehetőség!!!

Árak:

• bérlet: 10 000 Ft / 8 alkalom, mely 3 hónapig érvényes (ajándék jár hozzá)
• vagy 1400 Ft / alkalom
Testvérkedvezmény: 10%

március 3.

Rólunk írták

Megkérdeztük az anyukákat, hogy miért választották éppen a BEBE ANGOL foglalkozást a hatalmas kínálatból, hogy miért jó hozzánk járni, és esetleg mit csinálnának másképp. A kérdőívek kitöltését, a sok-sok visszajelzést ezúton is köszönjük szépen!

Néhány gondolatot idézünk a kérdőívre kapott válaszokból:

Zsófi (3 és fél éves) anyukája – ovis BEBE ANGOL csoport, Biatorbágy:

  • „2,5 éves volt a kislányom, amikor a játszóházban, ahová jártunk, Betti elkezdte a foglalkozást. Kb az 5. foglalkozásnál kapcsolódtunk be, gondoltam, kipróbáljuk, és meglátom, Zsófinak tetszik-e. Hallottam a korai nyelvtanulásról, de csak játékos formában, és sok zenével, semmiképpen nem erőltetett szótanulással. Betti ezt a vonalat képviseli, ezért tetszett meg. Nem gondoltam volna, hogy nagyon rövid időn belül behozzuk a lemaradást, és a gyermek magától kéri, hogy angolul énekeljünk.
  • Ami nagyon jó, hogy azonos korú gyermekek vannak, a szülők egyformán lelkesek. Minden segítséget megkapunk mi szülők, hogy gyakorolni tudjunk, és mi is megtanuljuk a dalokat. Kapunk CD-t, DVD-t, amit játék közben is hallgatni tudunk. Nagyon hasznosnak tartom a foglalkozásokat, és úgy gondolom, hogy mire iskolás lesz a gyermek, a sok ismeret csak a javára válik. Nekünk szülőknek sem árt az agyunkat karbantartani, és feleleveníteni az angol nyelvet, amit sajnos a hétköznapokban nem mindenki használ. Tetszik, hogy a sok mozgással, tánccal az órák akár 45 percre is elhúzódnak, hiszen „csak” ülve nem lehet a gyerekek figyelmét lekötni. (Sokszor első osztályban sem sikerül.)
  • Én semmin nem változtatnék, szerintem jó a foglalkozások felépítése, menete. Mi nagyon szeretünk ide járni, és örülök, hogy Zsófi minden erőltetés nélkül boldogan megy.”

Réka (4 éves) anyukája – ovis BEBE ANGOL csoport, Biatorbágy:

  • „Én csak „megkóstoltattam” a gyerekkel, de nem kényszerítettem volna rá, viszont nagyon örülök, hogy élvezi, és mindig nagyon várja a hétfői alkalmat. Leginkább éppen ez tetszik, hogy a gyerekem élvezi, és magától akar angolozni itthon is. Tetszik még, hogy tényleg játékos, és sok mozgással van egybekötve. Jó, hogy kapnak feladatot, nemcsak ülve kell figyelni. A gyermeknek tetszik, hogy személy szerint is szólítják, kapnak elismerést, és imádják a Betti nénit, hiszen ő szerettette meg az angol nyelvet. A későbbi – kötelező – angolórákhoz nagy segítséget kapnak ezzel.
  • Köszönjük a lehetőséget, a tartalmas foglalkozásokat, a sok elismerést, a figyelmet a gyermekek javára. Kívánunk a jövőre nézve még hosszú ideig jó egészséget, kitartást, türelmet. Igazán jó ötlet volt, gratulálunk!”

Zsombi (4 éves) és Domonkos (2 éves) anyukája – ovis/bölcsis BEBE ANGOL csoport, Biatorbágy:

  • „Nagyon köszönjük a vidám hangulatú foglalkozásokat, ahol a percek úgy szaladnak, hogy észre sem vesszük, és már landol is a repülő Magyarországon!
  • Ismerősök ajánlására próbáltuk ki a BEBE ANGOL-t, mindkét gyermekünkkel (2 és 4 évesek), külön az ovis és a bölcsis csoportban. Élvezem, hogy mennyire leköti őket Betti a különféle, számukra elkészített, dalokhoz kapcsolódó képekkel, feladatokkal. Fontosnak tartom, hogy koruknak megfelelően gyakorolja velük a szavakat. Tetszik nekünk a sokszínűség, hogy nem egysíkú az a 30-45 perc (nem mindig ugyanazok a mondókák, dalok mennek egymás után), de van benne kiszámíthatóság, ami a gyerekeknek létszükséglet, kapaszkodó.
  • Jó, hogy vannak hangszerek, amiket Betti nem féltve óv a gyerekektől, meg lehet pengetni azt a gitárt. Hasznosak a könyvajánlások, Eric Carle könyveit mi is nagyon szeretjük, illetve az Old MacDonald-dalt az összes háziállatos könyvvel „kell” gyakorolnunk :-)
  • Örülök annak, hogy nem kell „kényszeríteni” a gyerekeket arra, hogy üljék végig a foglalkozást, mert a foglalkozásvezető csúnyán néz, ha nem így történik, és nem kötelező a helyén, mellettem lennie (a nagyobbik fiam nagyon szeret az óvó néni, foglalkozásvezető mellett lenni, ha már megvan a kölcsönös bizalom). A gyerekek itthon is sokszor éneklik az ismert dalokat, gyakran hallgatjuk a CD-t.
  • Az e-mailben küldött linkek azt mutatják, hogy Betti nem csupán a heti egyszeri foglalkozást tartja fontosnak, hanem lelkiismeretesen biztosítja a szülőknek az egész heti gyakorlás lehetőségét. A gyerekek szeretnek „mozizni”, igazából ez az egyetlen dolog, amit a számítógépen nézhetnek, így szorosan összekapcsolódik nálunk a számítógép és az angol.
  • További sok sikert és kifogyhatatlan ötletet, kreativitást kívánok a BEBE ANGOL folytatásához! :-)”

Esztella (2 és fél éves) anyukája – bölcsis BEBE ANGOL csoport, Biatorbágy

  • „Kislányom két és fél éves, mi már egy éve járunk a BEBE ANGOL foglalkozásokra. Nagyon sok mindent tanultunk ez idő alatt. A dalok segítségével sok állatnevet, testrészeket, természeti dolgokat tanultunk meg, és 10-ig számolni. A színeket is könnyen megtanulják a gyerekek a színes játékokkal és a dalok segítségével. Betti nagyon változatossá tudja tenni az órákat a sok hangszerrel, amit behoz a foglalkozásokra, és a játékokkal, amikkel a gyerekek feladatszerűen játszhatnak és így tanulnak! Minden gyerek élvezi az órákat, és Betti mindig gondoskodik arról, hogy a gyerek figyelme le legyen kötve.
  • Határozottan érzem, hogy gyermekem nagyon sokat fejlődik mind az angol nyelvhez való hozzászokásban, és más dolgok, tevékenységek megismerésében is (pl. a hangszerek megismerése.) Mi nagyon sok szót tanultunk meg egyszerre magyarul és angolul, és nem okozott problémát az, hogy a gyerek ne tudja megkülönböztetni, melyik az angol és melyik a magyar szó. Én határozottan ajánlom minden gyereknek a BEBE ANGOL-t. Anyagilag is kedvezőbb a többi gyerekangol tanfolyamnál. Itthoni foglalkozást is biztosít nekünk a CD és a DVD segítségével.”

Tibi (2 és fél éves) anyukája – bölcsis BEBE ANGOL csoport, Biatorbágy:

  • „Miért jó? Betti, aranyos vagy, szuper az angolod! Miért választottuk? Igyekszünk minél több hasznos délelőtti programot csinálni, ez pedig hasznos, és még szórakoztató is. Tetszik a sok zene, különösen a sok hangszer, olyan, mint egy kis zeneovi. Tetszik, hogy egyre több dolgot csinálhat a gyerek, és nemcsak mutogatunk, hanem mindig vannak KÉZZELFOGHATÓ játékok, ami a mi kisfiúnknak nagyon fontos! Én nagyon hasznosnak érzem, mindig van valami, aminek az említésével otthon könnyű elérni, hogy induljunk már el – ami egy 2,5 éves gyereknél nem mindig egyszerű. Nagyon tetszik, hogy mindig vannak új ötletek, egyre több dolog, ami felkelti a gyerekek érdeklődését, amit megfoghatnak, amit kipróbálhatnak. GRATULÁLOK!!!”

Kamilla (2 és fél éves) anyukája – bölcsis BEBE ANGOL csoport, Páty:

  • „Teljesen véletlenül kerültünk a BEBE ANGOL foglalkozásokra. Ringatóra jártunk és emellett kerestünk még más hasonló elfoglaltságot. Én felnőttként már az első foglalkozást is élveztem, hiszen én is már évek óta a „meg kellene már végre tanulni angolul” dilemmával küzdök és úgy gondolom, talán a felnőttek angol tanulását is érdemesebb (legalábbis szórakoztatóbb) lenne ilyen kis helyes dalocskákkal kezdeni. A kislányunk most 2 és fél éves, különösebb elvárásaim nem voltak a foglalkozásokkal kapcsolatban, de a hetek, hónapok elteltével láthatóan a gyerek is nagyon élvezi az órákat. Nemcsak azt, hogy más gyerekekkel együtt lehet, hanem már vannak kedvenc dalai, játékai, amelyeket a foglalkozásokon hall, lát, játszik, sőt otthon is kéri, hogy nézzük, vagy hallgassuk meg és énekeljük. Különösen jó a foglalkozásokban, hogy rendkívül változatosak, ötletesek a játékok, a tevékenységek. A gyerekek a játékokban aktívan részt vehetnek, játszhatnak a játékokkal, megfoghatják, rakosgathatják őket és mindig mindenből jut elég mindenkinek. A változatosság mellett mindig vannak visszatérő, kedvenc dalok, játékok.”

március 2.

You Tube Dalok

Ezen az oldalon néhány olyan angol gyerekdal videós feldolgozása látható, melyek a BEBE ANGOL foglalkozásokra járó gyerekek kedvencei közé tartoznak.

The Wheels On The Bus

See The Bunnies Sleeping

Old MacDonald Had A Farm

Are You Sleeping

Wind The Bobbin Up

Hickory Dickory Dock

London Bridge

Baa Baa Black Sheep

Ten In The Bed

Rain, Rain, Go Away

The Incy Wincy Spider

I'm A Little Teapot

This Little Piggy

Head, Shoulders, Knees, And Toes

Humpty Dumpty

Hokey Pokey

If You're Happy And You Know It

Row Row Row Your Boat

Twinkle Twinkle Little Star

És végül három ráadás:

Uh-Huh! - Just for Fun

Jelly on a plate (Gracie Lou)

További Gracie Lou-s angol gyerekdalok a blogban találhatók.

The Animal Boogie (Barefoot Books)

További Barefoot Books dalok a blogban találhatók.

március 1.

Bemutatkozás

Buzáné Kovács Bernadett vagyok, a BEBE ANGOL módszer megálmodója.

1976-ban születtem Veszprémben. Mivel már az óvodában is állandóan énekeltem, az óvónők javaslatára a veszprémi Ének-Zenei Általános Iskolában kezdtem meg a tanulmányaimat. 14 éves koromig a délelőttjeimet és a délutánjaimat is nagyjából zenéléssel töltöttem, délelőttönként a heti 4-5 énekóra, délutánonként a kóruspróbák, hegedűórák, és zenekari próbák színesítették az életemet. A kamarakórusunkban szólamvezető voltam, gyakran tartottam szólampróbákat, és bár volt egy időszak az életemben még középiskolában is, amikor komolyan fontolgattam, hogy zenei pályára lépjek, és esetleg karvezető legyek, a zene végül maradt hobbi szinten az életemben.

A pedagóguspálya soha nem volt kérdéses számomra. Nagyon élveztem már 11 évesen is, hogy az osztálytársaim mind hozzám fordultak, ha nem értettek valamit matematikából, és nekem mindig sikerült nekik segíteni. A veszprémi Lovassy László Gimnázium matematika tagozata után egyenes út vezetett az Eötvös Loránd Tudományegyetem matematika szakára, ahol kiegészítettem a tanulmányaimat egy kéttannyelvű szaktanárképzéssel, hogy a matematika tantárgyat majd angolul is taníthassam. Ám engem cseppet sem érdekelt a szokásos reáltárgyakkal való párosítás, a nyelveket viszont nagyon szerettem, felvettek az ELTE angol szakára, és így lett ez a nem mindennapi párosítás, hogy végzettségem szerint matematika-angol szakos középiskolai tanár vagyok, akit 14 évesen az énektanára még zenei pályára szánt.

Wellington College Chamber ChoirAz egyetemen a kéttannyelvű szaktanárképzésnek köszönhetően az 1999/2000-es tanévet Angliában töltöttem egy magániskolában, Wellington College-ban, ahol egy éven át tanársegédként matematikát tanítottam 13-18 éves gyerekeknek. Rengeteg tapasztalatot szereztem az angliai évem során, s közben egy kicsit újra átélhettem azt a csodát, amit a kóruséneklés tud nyújtani. A speciális zenei képzést is nyújtó iskola kamarakórusával ugyanis bejártuk Dél-Angliát; olyan helyeken fordultunk meg, mint Winchester, Salisbury, Brighton, valamint a Guernsey sziget. Diplomázás után a budapesti Városmajori Gimnáziumban tanítottam angolt és matematikát, és közben élveztem Gráf Zsuzsanna Angelica Leánykarának közelségét.

2004-ben megszületett az első gyermekem, Dani, majd 2006-ban Máté, 2008-ban pedig Gergő. Jelenleg Biatorbágyon élek a férjemmel és a három kisfiammal. 2007 óta a Bolyki Eszter által vezetett biatorbágyi Pászti Miklós Vegyeskar alt szólamában énekelek.

család

A gyereknevelés édes évei alatt egyre nőtt bennem a vágy, hogy az angoltudásomat valahogy át szeretném adni a fiaimnak, anélkül, hogy ennek egy picit is „iskolaszaga” lenne. Először csak énekelgettem nekik angol gyerekdalokat. Aztán, mikor a dalokból már sok szó ismerős volt, elkezdtünk angolul beszélgetni képeskönyv nézegetés közben. Döbbenet volt számomra a felismerés, hogy mindössze néhány dal meg mondóka után mennyi mindent értettek angolul a gyerekeim. Elkezdtem hát hozzáolvasni, hogy mit is ír a szakirodalom manapság a kisgyermekkori idegen nyelv tanítással kapcsolatban. Rengeteg anyaggyűjtés, több módszer kritikus áttanulmányozása után nekiálltam, hogy megvalósítsam a személyiségemhez legjobban illeszkedő saját „nyelviskolámat”, ezt az „angol dalolós játszóházat”, ami hosszas töprengés után a „BEBE ANGOL” nevet kapta. A „BEBE ANGOL” utal egyrészt a boldog, felhőtlen kisgyermekkoromra, amikor még a szüleimnek otthon én „Bebe” voltam, másrészt pedig talán sikerült egy kedves, de egyedi kifejezést találni a legifjabb korosztálynak szóló babaangol, gyerekangol szóösszetételekre.

Érdekességképpen megemlítem, hogy egy színvonalas hetilap szerint ahhoz, hogy valaki megtalálja a saját útját, „vissza kell menni oda, mi az, amit gyerekkorában a lehető legösztönösebben csinált. Lehet az akár az éneklés vagy a tánc, vagy bármi más.” Úgy tűnik, az önmegvalósításom során nekem is sikerült visszanyúlnom a gyökereimhez, az énekléshez. A módszer sikerességében azonban benne van az egész pályafutásom és a személyiségem: a matematikának köszönhetően a foglalkozások logikus felépítése, az angol nyelv dallamosságának megismerése valódi nyelvterületen, a tanítási tapasztalatok, valamint a gyermeknevelés évei során átélt élmények, és persze az éneklés, mindörökké. Nagyon szerencsésnek érzem magam, mert a tanítás számomra nemcsak hivatás, hanem hobby is, legyen szó akár a legifjabb korosztályról, akár a kamaszokról, akár felnőttekről. A BEBE ANGOL esetében az a különleges, hogy ott a tanítás alapját a zene adja.

.

Játszva, dalolva angolul

„Amit csak hall a gyermek, könnyen elfelejti. Amit lát is, már inkább megjegyzi. De amiben ő maga is tevékenyen részt vesz, az bizonyosan bevésődik az emlékezetébe.”
(Kodály Zoltán)

Akik már járnak hozzánk, azok tudják, mennyire igazak és helyén valóak Kodály Zoltán szavai a zenés BEBE ANGOL foglalkozásokat illetően. Főleg, ha közben jól is érzi magát a gyermek, és az észrevétlen tanuláshoz csupa pozitív érzések társulnak!

A bebeangol.hu oldal kettős célt szolgál. Egyrészt a BEBE ANGOL foglalkozásokkal kapcsolatban ad hasznos információkat, másrészt pedig a blogban folyamatos segítséget, ötleteket kaphatnak a szülők a játékos otthoni angolozáshoz is.

Kellemes böngészést kívánunk!

Úsznak a kiskacsák a tóban

Zenés BEBE ANGOL foglalkozások gyerekeknek

A zenés BEBE ANGOL foglalkozások megálmodója Buzáné Kovács Bernadett matematika-angol szakos középiskolai tanár, aki Kodály Zoltán szavait szem előtt tartva kezdetben csak a saját gyerekein kísérletezett. Később, amikor látta a hatalmas eredményeket, és rájött, hogy az angol gyerekdalokban, mondókákban mekkora lehetőségek rejlenek, elkezdett kidolgozni egy speciális angol tanítási módszert a gyerekeknek, mellyel a kisgyermekek játszva, dalolva sajátíthatják el az angol nyelv alapjait. Hosszas tanakodás után a módszer nemes egyszerűséggel a „BEBE ANGOL” nevet kapta, utalva ezzel a kidolgozójának kisgyermekkori becenevére valamint a gyerekangol, babaangol kifejezésekre.

This little piggy

A BEBE ANGOL módszert alkalmazva a fő célunk az, hogy a zenében rejlő lehetőségeket maximálisan kihasználva a heti rendszerességgel megtartott 30 perces angol zenebölcsi és angol zeneovi foglalkozások során az 1-7 éves gyermekek a lehető legtermészetesebben, életkoruknak megfelelően kezdhessenek el ismerkedni az angol nyelvvel, s mindezt a legkisebbeknél a biztonságot jelentő szülői háttér jelenlétében. A logikusan felépített foglalkozások során a BEBE ANGOL módszerrel az együtt éneklés, mondókázás, játszás örömteli percei alatt a kisgyermekek észrevétlenül sajátítják el az angol nyelv ritmusát, szókincsét, és nyelvtani szerkezeteit, megalapozva ezzel a későbbi, majdan tudatos nyelvtanulást.

Bubbles...?

Miért érdemes ilyen korán, már kisgyermekkorban elkezdeni angolul tanulni?

• A kisgyermek még teljesen természetesnek veszi, hogy nem teljesen érti, amit mondanak neki, de mivel ég a vágytól, hogy megismerje a világot maga körül, örömmel próbálja meg értelmezni a hallott szavakat, kifejezéseket

• A kisgyermek tehát nem fordítja, hanem megéli a nyelvet, miközben felhőtlenül játszik és énekel

• A kisgyermekkori nyelvtanulás során nincsenek gátlások, a gyermek célja a kommunikáció, nem az, hogy nyelvtanilag teljesen tökéletes, hibátlan mondatokat formáljon

• A kisgyermeket érdekli az új nyelv, örül, ha hallhatja és gyakorolhatja, és kifejezetten élvezi a "nyelvtanulást"

• A kisgyermeknek tökéletes megfigyelő képessége van, bármit, amit lát vagy hall, mind-mind leutánozza, és ez képezi a korai nyelvtanulás alapját

• Lehet, hogy a kisgyermekkorban elsajátított anyagot 10 éves korban pár hónap alatt megtanulná, de így a gyermekben sokkal élőbb, természetesebb, ösztönösebb lesz a nyelv, mint abban a gyermekben, aki csak 10 évesen kezd el angolul tanulni

• Következésképpen annak a gyermeknek, aki megfelelő módszerek segítségével már kisgyermekkorban elkezd angolul tanulni, soha nem lesznek gátlásai az idegen nyelvű kommunikációban, merni fog beszélni, és soha nem fogja megismerni azt a félelmet, amitől oly sok felnőtt annyira szenved, amikor idegen nyelven kell megszólalnia, hogy vajon helyesen, szépen, jól fejezi-e ki magát. Ellenkezőleg, ösztönösen és élvezettel fogja használni az idegen nyelvet a kommunikációra, csakúgy, mint az anyanyelvét, és jó eséllyel folyékonyan beszélő, lelkes, nyelvszerető felnőtt lesz belőle.

Ha szeretnéd, hogy a gyermeked már egészen pici korban, akár már 10 hónaposan elkezdjen angolul tanulni, akkor a BEBE ANGOL módszer erre nagyszerű lehetőség.

On the farm

A BEBE ANGOL foglalkozás jó a gyermeknek, mert...

  • a gyermek megtanulhat sok-sok angol gyerekdalt és mondókát
  • a gyermek a BEBE ANGOL foglalkozások alatt azt csinálja, ami számára a legfontosabb ebben a korban: játszik és énekel
  • a BEBE ANGOL foglalkozás kötetlen, barátságos légkörben zajlik
  • a nyelvátadás szívvel-lélekkel történik a BEBE ANGOL foglalkozásokon (Ez fontosabb, mint gondolnánk, hiszen a gyerekek nemcsak az "agyukkal" tanulnak)
  • az angoltudás gyarapítása mellett az országban eddig egyedülálló módon zenei nevelés is folyik a BEBE ANGOL foglalkozásokon: gitár, furulya, hegedű, és egyéb hangszerek használatával színesítjük az angol foglalkozásokat, mely egyaránt élvezetes a szülőnek és a gyermeknek
  • a zenei és a nyelvtanulási képességek fejlődésével együtt fejlődnek a gyermek matematikai-logikai képességei is
  • 0-7 éves korban, az olvasni tanulás előtt még nem befolyásolja negatívan a kiejtést a leírt szöveg, így megalapozható a közel anyanyelvi szintű kiejtés
  • a gyermek a biztonságot jelentő szülői háttér jelenlétében kezdhet el egy másik nyelvvel ismerkedni
  • a kisgyermekkori nyelvtanulás alapozó funkciója óriási jelentőségű

Hangszerek

A BEBE ANGOL foglalkozás jó a szülőnek, mert...

  • a szülő szem- és fültanúja lehet annak a bámulatos folyamatnak, ahogyan a gyermeke angoltudása gyarapszik hétről hétre
  • a szülő is tanul, miközben kikapcsolódik
  • a szülő is felfrissítheti nyelvtudását, vagy épp együtt kezd gyermekével az angol nyelvvel ismerkedni (nem gond, ha a szülő nem tud angolul!)
  • az éneklés, mondókázás, a gyermekkel való ölbeli játékok erősítik az anya-gyermek kapcsolatot
  • a foglalkozások során megtanult angol gyerekdalok és mondókák a későbbi években is nagy segítséget jelenthetnek (majd iskoláskorban, vagy például ha iskolás nagytestvér van a családban)
  • a bérletes rendszer miatt nem okoz gondot, ha a gyermek betegség miatt hiányzik a foglalkozásról
  • a szülő számos gyakorlati útmutatót is kap a foglalkozások során az otthoni angolozáshoz
  • A BEBE ANGOL foglalkozásokon való részvétellel a szülő felbecsülhetetlen értékű ajándékkal lepi meg gyermekét, mely egy örök életre szól

Lovagolunk

Ha szeretnéd, hogy gyermeked a legfogékonyabb korszakban, már kisgyermekkorban elkezdjen ismerkedni az angol nyelvvel a BEBE ANGOL módszerrel, akkor látogass el egy BEBE ANGOL játékos angol zenebölcsi vagy zeneovi foglalkozásra, szeretettel várunk.

A „BEBE ANGOL” módszerrel az angoltanulás tényleg gyerekjáték!!!

A módszerről és a BEBE ANGOL foglalkozások menetéről bővebben itt olvashatsz.

Tanév végi csoportkép az ovis BEBE ANGOL csapatról


Ez az oldal DRUPAL rendszert használ
Címlap Back To Top