Archívum - már 2011

Dátum
  • Minden
  • 1
  • 2
  • 3
  • 4
  • 5
  • 6
  • 7
  • 8
  • 9
  • 10
  • 11
  • 12
  • 13
  • 14
  • 15
  • 16
  • 17
  • 18
  • 19
  • 20
  • 21
  • 22
  • 23
  • 24
  • 25
  • 26
  • 27
  • 28
  • 29
  • 30
  • 31
Típus

március 28.

Ki korán kel, aranyat lel

Egy nagyon érdekes előadásra hívta fel a figyelmemet a minap egy BEBE ANGOL-os anyuka. Patricia Kuhl, a Washingtoni Egyetem professzor asszonya, aki nemzetközileg is ismert és elismert a tanulmányaiért, számos kutatást végzett a kisgyermekkori nyelvtanulással kapcsolatban is.

március 16.

Tányértapsoló és mosogatómókus

Mióta elkezdtem a kisgyerekek nyelvoktatásával foglalkozni, visszatérő kérdés a szülők részéről az, hogy nem baj-e, ha a gyerek nem teljesen pontosan ugyanazt a szöveget mondja, ami az angol mondóka, vagy gyerekdal szövege, hanem olykor-olykor megmásítja kénye kedve szerint. Természetesen nem baj! Sőt!

március 9.

Pancake Day

Elérkezett az idő, hogy én is blogoljak. Terveim szerint ezen az oldalon lesz mindenféle aktualitás a BEBE ANGOL foglalkozásokat illetően, és a kisgyermekkori angoltanulással kapcsolatban. Nagyon örülnék, ha minél többen becsatlakoznátok, és együtt alakítanánk ezt az oldalt.

Itt kezdésként meg is ragadnám az alkalmat, hogy mindenkit emlékeztessek a tegnapi nevezetes napra, mely nálunk ugyan a nőket ünnepelte, de Angliában idén éppen március 8-ra esett az úgynevezett "Pancake Day", azaz palacsintázós nap.

március 8.

Mesék angolul

Ha a gyermek már ismer néhány angol gyerekdalt és mondókát, és kialakult az érdeklődése az angol nyelv iránt, akkor érdemes néhány - a korának megfelelő - mesét is megmutatni neki.

Miért jó angolul mesét nézni?

  1. A mesék nagyon sokat segítenek a már meglévő szókincs észrevétlen tudatosításában.
  2. A gyerekek a mesék segítségével hihetetlenül fogékonyak újabb és újabb szavak elsajátítására, hiszen segít a képi világ, az ismétlések, és a gyermeknek az alapérdeklődése a mese története iránt.
  3. Ha gondosan kiválasztott, korának, tudásának, és érdeklődésének megfelelő mesét tálalunk a gyermeknek, akkor nagy valószínűséggel csak még jobban felkeltjük a nyelv iránt az érdeklődését, és beindul a várva várt gépezet, és robbanásszerű fejlődés figyelhető meg a nyelvelsajátításban. Mindez természetesen csak akkor igaz, ha mi felnőttek, odaülünk mellé, együtt nézzük a mesét, válaszolunk a gyermek kérdéseire, és mi is teszünk fel neki kérdéseket.

A mi nagy kedvencünk Peppa Pig. Az egész család imádja. Olyan rejtett humorral és szeretettel dolgozza fel a kisgyerekes hétköznapokat a sorozat, ami igazán élvezetes a gyereknek és a szülőnek egyaránt.

Peppa Pig - Sun, Sea and Snow

Peppa Pig - At the Beach

Peppa Pig - The New House

Peppa Pig - 10 chapters

Peppa Pig - The Balloon Ride

Peppa Pig - Peppa and George's Garden

Peppa Pig - Freddy Fox

Peppa Pig - Hide And Seek

Peppa Pig - Cleaning the Car

Peppa Pig - Dr Hamster's Tortoise

Peppa Pig - Washing

Peppa Pig - The Fire Engine

Peppa Pig - The Playground

Peppa Pig - Daddy Loses His Glasses

Peppa Pig - Tidying Up

Peppa Pig - Musical Instruments

A Peppa Pig mellé újabb kedvencek fészkelték be magukat a családunk, és a már gyakorlottabb BEBE ANGOL-osaink szívébe: Ben, a kis manó, és Holly, a hercegnő. Hogy miért? Mert a történetek kiválóak a gyerekeknek, a kiejtés tökéletes, a mesékben pedig rengeteg az ismétlődő momentum, ami olyan rettentően fontos a kisgyerekek nyelvelsajátításához. Ezeket a meséket azonban már inkább a 4-5 éves korosztálynak ajánljuk, hiszen időben is kétszer hosszabbak az epizódok, mint a Peppa Pig esetében, és a nyelvezete is egy fokkal komplikáltabb. A kellő alapszókincs elsajátítása után azonban garantáltan élvezetes lesz a gyerekeknek az otthoni angolozáshoz.

Ben & Holly's Little Kingdom - Betty Caterpillar

Ben & Holly's Little Kingdom - Queen Thistle's Teapot

Ben & Holly's Little Kingdom - Daisy and Poppy

Ben & Holly's Little Kingdom - The Elf Farm

Ben & Holly's Little Kingdom - The Lost Egg

Ben & Holly's Little Kingdom - Holly's Magic Wand

Ben & Holly's Little Kingdom - Gaston the Ladybird

Ben & Holly's Little Kingdom - Elf School

Ben & Holly's Little Kingdom - Elf Joke Day

Ben & Holly's Little Kingdom - Fun and Games

Ami még helyes, és már az egész kicsik is tudják élvezni, az Maisy, a kisegér története. A Maisy mesék a gyerekek mindennapjaiból dolgoznak fel eseményeket, egyszerű, élénk színű illusztrációkkal.

Maisy - Bugs

Maisy - Stick

Maisy - Knock Knock

Maisy - Farm

Maisy - Party

Maisy - Bus

Maisy - Birthday

március 6.

Képgaléria

Jelenleg szerkesztés alatt áll, kérjük, nézzen vissza később.

.

Daloló, mondókázó

Ezen az oldalon hamarosan egy kis ízelítő lesz található a sok-sok angol gyerekdalból és mondókából, amit a BEBE ANGOL foglalkozások során tanulhatnak a gyerekek és az anyukák a hozzájuk kapcsolódó mozgásokkal, ölbeli játékokkal együtt.

Az oldal jelenleg szerkesztés alatt áll, kérjük, nézzen vissza később.

.

BEBE ANGOL foglalkozások

A „BEBE ANGOL” módszerről

A legtöbb ember fejében az a kép él, hogy a nyelvtanulás kőkemény munka: könyv, füzet, szótárfüzet, unalmas nyelvtani jegyzetek, és kínlódás éveken át. Sokan lediplomázni is azért nem tudnak, mert sok évi nyelvtanulás után sem sikerül letenni a diplomához szükséges középfokú nyelvvizsgát.

Ennek garantáltan elejét vehetjük, ha még időben, kisgyermekkorban elkezdjük az idegen nyelvvel való ismerkedést, amikor a gyerekek még mindenre olyan hihetetlenül fogékonyak! Ráadásul ebben a korban - az írni és olvasni tanulás előtt – még nem befolyásol negatív módon a leírt szöveg, így megalapozható a későbbi közel anyanyelvi szintű kiejtés.

Tudni kell azonban, hogy a 0-7 éves korosztály idegen nyelv tanulása esetén még nem gondolhatunk a hagyományos értelemben vett tanulásra, hanem egy nem-tudatos, természetes folyamatról van szó, amikor is az éneklés, mondókázás, játszás közben észrevétlenül történik az új nyelv elsajátítása, csakúgy, mint az anyanyelv esetében. Nagyon fontos észben tartani, hogy a kisgyermek nem azt csinálja, amit tanul, hanem fordítva: azt tanulja, amit csinál!

BallSleepingRow Your Boat

A „BEBE ANGOL” módszer főbb jellemzői a következők:

cél:

  • ismerkedés az angol nyelvvel
  • felkelteni az érdeklődést az angol iránt
  • megszerettetni az angol nyelvet már kisgyermekkorban
  • nyelvelsajátítás énekeken, mondókákon, a gyermekek életkorának megfelelő játékokon keresztül (nem egy hagyományos értelemben vett tanulás, hanem egy természetes folyamat, mely nem tudatos)
  • a nyelvelsajátítás alapja az utánzás! (ezért fontos a gyakori ismétlés)
  • ingergazdag környezet a látási, hallási, tapintási ingerekkel (hiszen a kisgyermek egyszerre tanul a kezével, szemével, fülével)
  • rengeteg mozgás (nagymozgások + finommotoros egyaránt, mert így az auditív csatornán kívül többféle érzékelési csatornát használunk, ezáltal jobban rögzül a nyelv)

fő eszköz: ZENE!!!

  • a gyerekek imádnak énekelni
  • egy-egy dal még órákkal a foglalkozás után sem megy ki az ember fejéből, miközben észrevétlenül történik az új nyelv ritmusának, szókincsének, nyelvtani szerkezeteinek az elsajátítása
  • a foglalkozásokat színesítik az éneklés során használt hangszerek: gitár, furulya, hegedű, triangulum, cintányér, xilofon, rumbatök, csörgők, stb.
  • változatos témák dalokkal, mondókákkal: pl. számok, színek, állatok, testrészek, hangszerek, stb.
  • a legkisebbeknek a magyar „kerekecske gombocska”, és egyéb ujjátékok angol megfelelői, a höcögtetők, lovagoltatók, sétáltatók, stb.
  • a zene maga a csoda, mely elősegíti mind az értelmi, mind az érzelmi fejlődést
  • kutatások szerint a zenei képességek fejlődése szorosan összefügg a matematikai-logikai képességek fejlődésével, valamint a nyelvtanulási képességekkel
  • Az idegen nyelvvel való ismerkedés, az éneklés, mondókázás, együtt játszás közben nemcsak az „angoltudása” gyarapszik a gyermeknek, hanem fejlődik az egész személyisége

lényeg: a gyerekek nagyon élvezzék!!!

A „BEBE ANGOL” lényege tehát, hogy a sok énekléssel, mondókázással, együtt játszással, mozgással élvezetes elfoglaltságot biztosítsunk a gyermeknek már egészen kicsi, akár már 10-12 hónapos korától kezdve. Ilyen módon, a kisgyermekek minden magyarázat nélkül játszva képesek elsajátítani az idegen nyelvet, és ez képezi majd később (úgy 9-10 éves kortól) a tudatos nyelvtanulás alapjait. Vagyis a korai kisgyermekkori nyelvtanulás alapozó funkciója óriási jelentőségű.

hegedű

BEBE baba-mama angol (1-3 éveseknek)

A legkisebbeknek szóló foglalkozások nem szólnak másról, csakis együtt éneklésről, mondókázásról, hiszen ez a korosztály az anyanyelvét is még csak most tanulja. Itt még egyáltalán nem várható el, hogy a gyerekek bármit is „produkáljanak” angolul. A cél itt az ismerkedés az idegen nyelv ritmusával, hangzásával.

Minél kisebb egy gyermek, annál fontosabb az állandóság, mivel számukra ez jelenti a biztonságot. Éppen ezért a BEBE baba-mama foglalkozásokon rengeteg az ismétlés, a foglalkozásoknak van egy állandó kerete, ami minden egyes alkalommal ugyanaz. Egy-egy foglalkozás 30 percig tart, és hetente egy alkalommal találkozunk.

Az éneklés és a mondókázás közben természetesen itt is számos látási és tapintási ingerrel találkozik a gyermek a hallási ingeren kívül. Segédeszközöket használunk (képeket, bábokat, tárgyakat, stb.), van, amikor hangszeri kíséret társul a dalokhoz (xilofon, gitár, triangulum), és van olyan is, amikor a magyar „csiklandozós” „Kerekecske gombocska”, vagy éppen a „höcögtető-döcögtető” „Gyí, paci, paripa” angol társa ismerhető fel, amit természetesen az anyukák együtt játszanak a saját babájukkal.

Az édesanya így szem- és fültanúja lehet annak a bámulatos folyamatnak, ahogy az egészen pici gyermek angoltudása gyarapszik hétről hétre, miközben önfeledten játszik, és élvezi az angoltanulást.

Horsey Horsey

BEBE ovisangol (3-7 éveseknek)

A „BEBE baba-mama angol” foglalkozásokra járás ugyan nagy előnye, de nem előfeltétele a „BEBE ovisangol” foglalkozásokon való részvételnek. A foglalkozások fő alkotórésze itt is a sok dal és mondóka, de a bölcsis korosztályhoz képest a fő eltérések a következők:

  • a zenés angol foglalkozásokat egyre több játék tarkítja, hogy legyen lehetőség a dalolás, mondókázás során szerzett ismeretek elmélyítésére
  • míg a bölcsiseknél még elsősorban az anya-gyermek kapcsolatra építünk, az ovisokkal viszont már nagyszerűen lehet körjátékokat is játszani
  • szülői részvétel kezdetben ugyan ajánlott (4-5 éves korig), de nem kötelező (a szülői jelenlét előnye, hogy ezáltal a szülők is tanulják a dalokat, mondókákat, ami segíti, hogy az otthon adódó spontán helyzeteket ki lehessen használni gyakorlásra, de persze, csak ha a gyermeknek van hozzá kedve!)

Körjáték az ovisokkal

Minden esetben, legyen az „BEBE baba-mama angol”, vagy „BEBE ovisangol”, a fő célunk az, hogy a gyerekek nagyon élvezzék a foglalkozásokat, és érezzék, hogy ...

... nyelvet tanulni csudajó dolog!

március 5.

Köszönetnyilvánítás

  • Köszönöm a kisfiaimnak, Daninak, Máténak, és Gergőnek, hogy általuk ihletet kaphattam a módszer kidolgozására.
  • Köszönöm Dózsa Ilonának a kitartó, önzetlen, odaadó munkáját. Az ő szebbnél szebb, színes, kedves, bűbájos rajzai nélkül ez az egész BEBE ANGOL módszer nem jöhetett volna létre.
  • Köszönöm Férjemnek a sok technikai segítséget, valamint a támogatást.
  • Köszönöm Robert Mance Úrnak a hanganyagokhoz nyújtott segítségét.
  • Köszönöm minden kis tanítványomnak és szüleiknek a kedves, bíztató szavakat, a hasznos visszajelzéseket, és a lelkesedést. Így igazán könnyű és örömteli a tanítás a tanár számára is!

.

Helyszínek, Árak

Helyszínek

Biatorbágy
BEBE ANGOL 1-3 éveseknek Biatorbágyon
Közösségi Ház (Fő u. 94.)
csütörtökönként 10.00 órakor (kezdés: 2015. szept. 17.)
Folyamatos csatlakozási lehetőség!!!

BEBE ANGOL 3-8 éveseknek Biatorbágyon
Faluház (Baross Gábor u. 1.)
Hétfőnként 17.00 órakor - 3-6 évesek (kezdés: 2015. szept. 14.)
Hétfőnként 18.00 órakor - 6-8 évesek (kezdés: 2015. szept. 14.)
Folyamatos csatlakozási lehetőség!!!

Árak:

• bérlet: 10 000 Ft / 8 alkalom, mely 3 hónapig érvényes (ajándék jár hozzá)
• vagy 1400 Ft / alkalom
Testvérkedvezmény: 10%

március 3.

Rólunk írták

Megkérdeztük az anyukákat, hogy miért választották éppen a BEBE ANGOL foglalkozást a hatalmas kínálatból, hogy miért jó hozzánk járni, és esetleg mit csinálnának másképp. A kérdőívek kitöltését, a sok-sok visszajelzést ezúton is köszönjük szépen!

Néhány gondolatot idézünk a kérdőívre kapott válaszokból:

Zsófi (3 és fél éves) anyukája – ovis BEBE ANGOL csoport, Biatorbágy:

  • „2,5 éves volt a kislányom, amikor a játszóházban, ahová jártunk, Betti elkezdte a foglalkozást. Kb az 5. foglalkozásnál kapcsolódtunk be, gondoltam, kipróbáljuk, és meglátom, Zsófinak tetszik-e. Hallottam a korai nyelvtanulásról, de csak játékos formában, és sok zenével, semmiképpen nem erőltetett szótanulással. Betti ezt a vonalat képviseli, ezért tetszett meg. Nem gondoltam volna, hogy nagyon rövid időn belül behozzuk a lemaradást, és a gyermek magától kéri, hogy angolul énekeljünk.
  • Ami nagyon jó, hogy azonos korú gyermekek vannak, a szülők egyformán lelkesek. Minden segítséget megkapunk mi szülők, hogy gyakorolni tudjunk, és mi is megtanuljuk a dalokat. Kapunk CD-t, DVD-t, amit játék közben is hallgatni tudunk. Nagyon hasznosnak tartom a foglalkozásokat, és úgy gondolom, hogy mire iskolás lesz a gyermek, a sok ismeret csak a javára válik. Nekünk szülőknek sem árt az agyunkat karbantartani, és feleleveníteni az angol nyelvet, amit sajnos a hétköznapokban nem mindenki használ. Tetszik, hogy a sok mozgással, tánccal az órák akár 45 percre is elhúzódnak, hiszen „csak” ülve nem lehet a gyerekek figyelmét lekötni. (Sokszor első osztályban sem sikerül.)
  • Én semmin nem változtatnék, szerintem jó a foglalkozások felépítése, menete. Mi nagyon szeretünk ide járni, és örülök, hogy Zsófi minden erőltetés nélkül boldogan megy.”

Réka (4 éves) anyukája – ovis BEBE ANGOL csoport, Biatorbágy:

  • „Én csak „megkóstoltattam” a gyerekkel, de nem kényszerítettem volna rá, viszont nagyon örülök, hogy élvezi, és mindig nagyon várja a hétfői alkalmat. Leginkább éppen ez tetszik, hogy a gyerekem élvezi, és magától akar angolozni itthon is. Tetszik még, hogy tényleg játékos, és sok mozgással van egybekötve. Jó, hogy kapnak feladatot, nemcsak ülve kell figyelni. A gyermeknek tetszik, hogy személy szerint is szólítják, kapnak elismerést, és imádják a Betti nénit, hiszen ő szerettette meg az angol nyelvet. A későbbi – kötelező – angolórákhoz nagy segítséget kapnak ezzel.
  • Köszönjük a lehetőséget, a tartalmas foglalkozásokat, a sok elismerést, a figyelmet a gyermekek javára. Kívánunk a jövőre nézve még hosszú ideig jó egészséget, kitartást, türelmet. Igazán jó ötlet volt, gratulálunk!”

Zsombi (4 éves) és Domonkos (2 éves) anyukája – ovis/bölcsis BEBE ANGOL csoport, Biatorbágy:

  • „Nagyon köszönjük a vidám hangulatú foglalkozásokat, ahol a percek úgy szaladnak, hogy észre sem vesszük, és már landol is a repülő Magyarországon!
  • Ismerősök ajánlására próbáltuk ki a BEBE ANGOL-t, mindkét gyermekünkkel (2 és 4 évesek), külön az ovis és a bölcsis csoportban. Élvezem, hogy mennyire leköti őket Betti a különféle, számukra elkészített, dalokhoz kapcsolódó képekkel, feladatokkal. Fontosnak tartom, hogy koruknak megfelelően gyakorolja velük a szavakat. Tetszik nekünk a sokszínűség, hogy nem egysíkú az a 30-45 perc (nem mindig ugyanazok a mondókák, dalok mennek egymás után), de van benne kiszámíthatóság, ami a gyerekeknek létszükséglet, kapaszkodó.
  • Jó, hogy vannak hangszerek, amiket Betti nem féltve óv a gyerekektől, meg lehet pengetni azt a gitárt. Hasznosak a könyvajánlások, Eric Carle könyveit mi is nagyon szeretjük, illetve az Old MacDonald-dalt az összes háziállatos könyvvel „kell” gyakorolnunk :-)
  • Örülök annak, hogy nem kell „kényszeríteni” a gyerekeket arra, hogy üljék végig a foglalkozást, mert a foglalkozásvezető csúnyán néz, ha nem így történik, és nem kötelező a helyén, mellettem lennie (a nagyobbik fiam nagyon szeret az óvó néni, foglalkozásvezető mellett lenni, ha már megvan a kölcsönös bizalom). A gyerekek itthon is sokszor éneklik az ismert dalokat, gyakran hallgatjuk a CD-t.
  • Az e-mailben küldött linkek azt mutatják, hogy Betti nem csupán a heti egyszeri foglalkozást tartja fontosnak, hanem lelkiismeretesen biztosítja a szülőknek az egész heti gyakorlás lehetőségét. A gyerekek szeretnek „mozizni”, igazából ez az egyetlen dolog, amit a számítógépen nézhetnek, így szorosan összekapcsolódik nálunk a számítógép és az angol.
  • További sok sikert és kifogyhatatlan ötletet, kreativitást kívánok a BEBE ANGOL folytatásához! :-)”

Esztella (2 és fél éves) anyukája – bölcsis BEBE ANGOL csoport, Biatorbágy

  • „Kislányom két és fél éves, mi már egy éve járunk a BEBE ANGOL foglalkozásokra. Nagyon sok mindent tanultunk ez idő alatt. A dalok segítségével sok állatnevet, testrészeket, természeti dolgokat tanultunk meg, és 10-ig számolni. A színeket is könnyen megtanulják a gyerekek a színes játékokkal és a dalok segítségével. Betti nagyon változatossá tudja tenni az órákat a sok hangszerrel, amit behoz a foglalkozásokra, és a játékokkal, amikkel a gyerekek feladatszerűen játszhatnak és így tanulnak! Minden gyerek élvezi az órákat, és Betti mindig gondoskodik arról, hogy a gyerek figyelme le legyen kötve.
  • Határozottan érzem, hogy gyermekem nagyon sokat fejlődik mind az angol nyelvhez való hozzászokásban, és más dolgok, tevékenységek megismerésében is (pl. a hangszerek megismerése.) Mi nagyon sok szót tanultunk meg egyszerre magyarul és angolul, és nem okozott problémát az, hogy a gyerek ne tudja megkülönböztetni, melyik az angol és melyik a magyar szó. Én határozottan ajánlom minden gyereknek a BEBE ANGOL-t. Anyagilag is kedvezőbb a többi gyerekangol tanfolyamnál. Itthoni foglalkozást is biztosít nekünk a CD és a DVD segítségével.”

Tibi (2 és fél éves) anyukája – bölcsis BEBE ANGOL csoport, Biatorbágy:

  • „Miért jó? Betti, aranyos vagy, szuper az angolod! Miért választottuk? Igyekszünk minél több hasznos délelőtti programot csinálni, ez pedig hasznos, és még szórakoztató is. Tetszik a sok zene, különösen a sok hangszer, olyan, mint egy kis zeneovi. Tetszik, hogy egyre több dolgot csinálhat a gyerek, és nemcsak mutogatunk, hanem mindig vannak KÉZZELFOGHATÓ játékok, ami a mi kisfiúnknak nagyon fontos! Én nagyon hasznosnak érzem, mindig van valami, aminek az említésével otthon könnyű elérni, hogy induljunk már el – ami egy 2,5 éves gyereknél nem mindig egyszerű. Nagyon tetszik, hogy mindig vannak új ötletek, egyre több dolog, ami felkelti a gyerekek érdeklődését, amit megfoghatnak, amit kipróbálhatnak. GRATULÁLOK!!!”

Kamilla (2 és fél éves) anyukája – bölcsis BEBE ANGOL csoport, Páty:

  • „Teljesen véletlenül kerültünk a BEBE ANGOL foglalkozásokra. Ringatóra jártunk és emellett kerestünk még más hasonló elfoglaltságot. Én felnőttként már az első foglalkozást is élveztem, hiszen én is már évek óta a „meg kellene már végre tanulni angolul” dilemmával küzdök és úgy gondolom, talán a felnőttek angol tanulását is érdemesebb (legalábbis szórakoztatóbb) lenne ilyen kis helyes dalocskákkal kezdeni. A kislányunk most 2 és fél éves, különösebb elvárásaim nem voltak a foglalkozásokkal kapcsolatban, de a hetek, hónapok elteltével láthatóan a gyerek is nagyon élvezi az órákat. Nemcsak azt, hogy más gyerekekkel együtt lehet, hanem már vannak kedvenc dalai, játékai, amelyeket a foglalkozásokon hall, lát, játszik, sőt otthon is kéri, hogy nézzük, vagy hallgassuk meg és énekeljük. Különösen jó a foglalkozásokban, hogy rendkívül változatosak, ötletesek a játékok, a tevékenységek. A gyerekek a játékokban aktívan részt vehetnek, játszhatnak a játékokkal, megfoghatják, rakosgathatják őket és mindig mindenből jut elég mindenkinek. A változatosság mellett mindig vannak visszatérő, kedvenc dalok, játékok.”

Ez az oldal DRUPAL rendszert használ
Címlap Back To Top